A köveknek tulajdonított hatások

 

 

NYÁRI SZÜNET
(korlátozott elérhetőség)
Május 30 - Június 8 között


A kövek használatának több ezer éves története van, mind gyógyító hatásuk, mind ezoterikus vonatkozású és természetesen esztétikai is.

 


Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás. És bár egyes kövek, mint például a sókristály (sólámpák) gyógyító hatásai - a só által leadott negatív töltésű ionok pozitívan hatnak a légutakra, légúti megbetegedésekre; idegfájdalmakra; magas vérnyomásra; reuma ellen –, vagy akár bármelyik kő színén keresztül alkalmazható színterápiás hatása tudományosan elismert tények, mi mindenesetre felhívjuk minden olvasónk szíves figyelmét, hogy véleményünk szerint is a fenti példákon túlmutató, tudományosan nem bizonyított, esetleges további gyógyhatások inkább pszichés jellegűek, tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

 


A tudományosságon túlmenően az ezoterikus oldalról elmondhatjuk, hogy minden jegynek megvan a maga tulajdonsága, úgy tartoznak az egyes kövek a jegyekhez is. Ezzel kapcsolatban tulajdonítanak az egyes köveknek különféle lelki, pszichikai hatásokat is, mely egy-egy hiányosságot erősít, vagy nem kívánt tulajdonságot gyengít, így válva tulajdonosának szerencsekövévé.

 


Hogy mi igaz ebből, azt mindenki maga döntheti el, de ha nem is hisz valaki a fentiekben és mégis megtetszik neki egy kő, amit végül kiválaszt magának, akkor már kétségtelenül mondhatjuk, hogy az adott kő valamilyen hatást gyakorolt rá. Lehet, hogy csak pozitívan szeretnénk gondolkodni, és e kapcsán szemelünk ki magunknak egy követ. És valószínű, hogy egy kő nem a bölcsesség köve, ami elhozza a világbékét, ami egyik napról a másikra megváltoztat minket, de minden alkalommal, amikor a kezünkben tartjuk, eszünkbe jut, miért is szerettük volna annyira magunkénak. Innentől kezdve pedig már pszichológiáról beszélünk, és a saját, pozitív irányba terelődő gondolataink hatását, úgy vélem, már nem kell magyarázni.